Kossuth Zsuzsanna szakdolgozói tudományos ülés

2018. január 5.-én került megrendezésre a MESZK pápai helyi szervezete, és a Gróf Esterházy Kórház szervezésében a „Kossuth Zsuzsanna szakdolgozói tudományos ülés”. A rendezvényre a kórházban, az alapellátásban, a mentésben dolgozó kollégák jöttek el nagy számban, így közel 150 főt köszönthettünk a programon.

A tudományos ülésen Dr. Vörös Ibolya főigazgató asszony, és Kurucz Katalin a MESZK Veszprém megyei területi szervezetének elnöke köszöntötte a résztvevőket.
Elsőként Kossuth Zsuzsannáról az első magyar főápolóról emlékeztünk meg, majd meghallgathattuk, hogy milyen a jó ápoló. A szakmai előadások sorában megismerhettük az inhalációs eszközök használatát, az egynapos sebészeti ellátás működését, a rehabilitáció, és a gyógytorna fejlődését is, de a megelőzésről sem feledkeztünk meg a Farkasgyepűi EFI iroda vezetőjének köszönhetően. A kéz higiéné jelentőségének, és technikájának ismertetése mellett, az infekciókontroll tevékenységet is áttekinthettük, és végül a transzkultúrális ápolás titkos világába nyerhettünk bepillantást. Minden előadó Kossuth Zsuzsanna emlékérmet vehetett át.

A tudományos üléssel szerettük volna méltóképpen lezárni a 2017 évi Kossuth Zsuzsanna emlékévet. Ápolóként szeretnénk Kossuth Zsuzsanna hagyatékának méltó örökösei lenni, küzdelmes életútjára pedig példaként tekinteni. A tábori kórházakban az ápolás megszervezése során elért sikerét kimagasló képességének köszönhette, amely a társadalom erőit mozgósítva valódi összefogást eredményezett. Kossuth Zsuzsanna szellemisége jelképezi számunkra mindazt, ami az ÁPOLÓBAN megtestesül: a rászorulók segítése, a könyörületesség, önfeláldozás, az akadályokkal való megküzdés képessége, a folyamatos tanulás, a tudás tisztelete, a szerénység és a kitartás.

Vargáné Maurer Ilona

 

A tudományos ülés képgalériája: